Ö.T.H.É.T. EGYESÜLET

Egyesületünkről

Bemutatkozás

 Pingvin PityuAz Összefogás a Tisztább Humánusabb Élhetőbb Településért (ÖTHÉT) Egyesület 2011-ben alakult. Célunk, a környezetvédelem keretében a szelektív hulladékkezelés fontosságának, és annak pozitív környezeti hatásainak megismertetése a gyermekek és felnőttek körében, minél fiatalabb kortól kiindulva.

Felismertük, hogy a témában jelen pillanatban kevés olyan szervezet tevékenykedik, akik az iránymutató információk átadásán túl, több megközelítésből is összehangolt, élmény alapú, játékos, de ugyanakkor széles spektrumú oktatási programot valósítanak meg. Ezt a szükségletet törekszünk kielégíteni interaktív műsorainkkal, népszerű ÖKO akadályversenyeinkkel, valamint környezetvédelmi zenei produkcióinkkal. Mindezek mellett egyesületünk rendelkezik már olyan egyedülálló segédanyagokkal is, melyek újszerűek és iránymutatóak, ebből következően hatékonyan segítik az információk gyermekekhez történő eljuttatását és gyakorlati alkalmazását. Ilyen például a 8 dalból álló zenei albumunk, amely egyre nagyobb számban hódítja meg a kicsiket, szórakoztató formában tanítva őket a környezetvédelem és fenntartható fejlődés legfontosabb ismérveire.

Úgy gondoljuk, hogy sokszor már az informatív nevelés is komoly eredményeket képes elérni, de igazi tapasztalattá, később a gyakorlatban is alkalmazott tudássá az interaktív, élmény alapú oktatás válik, amit mi képviselünk. Különösen, ha ez kellemes időtöltéssel, játékkal, nevetéssel, és sok-sok pozitív élménnyel együtt társul a gyermekekben.

Egyesületünk a fenntarthatóságra nevelő célzattal mutatja be (meséli el) a környezetvédelem céljait, és az előttünk álló kihívásokat. A mindennapi életben az egyén, a gyermek és a család szintjén alkalmazható megoldásokat kínál az életkornak megfelelő eszközrendszerrel és nyelvezettel. A közel 100 nevelési intézményben végzett oktatás révén szerzett tapasztalataink alapján módszerünkkel a gyerekekben a környezetvédelem iránti elkötelezettség gyorsan növelhető.

2011 őszén indítottuk oktatási intézmények számára a „Gyűjts szelektíven gyermekeiddel, gyermekeidért” elnevezésű akciót, melynek kampányarca a gyermekek szavazatai alapján Pingvin Pityu lett. Pingvin Pityu interaktív műsor keretében játékos formában tanítja a gyermekeket a környezetvédelemre, és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára. A gyermekek barátkozhatnak vele, kérdezhetnek tőle. Pingvin mivolta révén pedig sok más, hozzá kapcsolható környezetvédelmi problémára is felhívja a figyelmet, mint a környezetszennyezés, globális felmelegedés, veszélyeztetett állatfajok jelentősége.